Cérnalányok Keresztszemes tábor – 2015

Egyre-másra kérdezgetik tőlem, milyen volt a tábor? Csak annyit mondhatok, hogy nagyon rossz volt, mármint haza jönni. Nagyon jól éreztük magunkat mindahányan, akik csak ott voltunk, a legjobb a végtelenbe nyúló öltögetés volt.

Július 20-24. között elvonultunk hímezni. Februárban, amikor elkezdtem szervezni a keresztszemes tábort, még csak játszadoztam a gondolattal, milyen lesz egész álló nap hímezni, mert hogy én semmi mást nem ígértem a tábor idejére, mint hímzést, hímzést és hímzést.  Ilyen könnyen még egy ígéretemet se tudtam betartani. Volt, aki szó szerint napkeltétől napnyugtáig öltögetett, csak evés és strandolás idejére szakította meg a hímzést, volt ház, ahol éjszakába nyúlóan pergett a szó és szaporodtak az öltések. Egy biztos, ennyire gondtalan időszak már régen volt az életünkben, amikor szó szerint az volt a legnagyobb probléma, melyik részen folytassuk a hímzést. Szuper dolog, amikor szenvedélyes hímzők összegyűlnek, és nagy egyetértésben öltögetnek. Erre vágytam, mindig is, ilyen jó és megértő társaságban lenni.

Ábrahámhegyen laktunk az Esthajnal Apartmanban, az egész tábor a miénk volt, így nem zavartunk senkit az alkalmasint felcsattanó hangos nevetéssel, és minket sem zavart senki sem a tábor ideje alatt. Az étkezéseket egy szóval csak traktaként jellemezném, bőséges és tápláló menüt rendeltünk. Az időjárás csodálatos volt, alkalmas volt fürdőzésre és hímzésre is egyaránt.

Az érkezést követően az árnyas fák alatt gyorsan berendezkedtünk, és kezdődhetett a hímzés. Sokat tanultunk egymástól, sok szép munka volt születőben vagy épp elkészülőben.

A keresztszemes tábor egyik fő témája a törölköző hímzés volt, azaz hogyan hímezzünk úgy, hogy a hátulján ne lógjanak az elvágott szálak. Sokak számára volt újdonság a technika, de mindenki kivétel nélkül ügyesen megtanulta, és sorra készültek a szebbnél-szebb törölközők.

11759653_961186767238188_1900415252_n

Fotó: Somogyi Ági

 

Végül egy pillanatkép montázs a táborból. Lesz jövőre is, ha biztosan nem szeretnél róla lemaradni, akkor jól teszed, ha feliratkozol a hírlevelünkre, mert biztosan hirdetni fogom. >>>Hírlevél feliratkozás

7

Pillanatképek a táborból

 

Már az utolsó este is felmerült kérdésként, lesz-e tábor jövőre? Lesz, az már biztos. 🙂

Egy élmény volt, lányok, köszönöm, hogy velem tartottatok a Cérnalányok Keresztszemes Táborba, remélem, jövőre is találkozunk.

Authors

*

 

Top
Ez az 5 dolog történik veled, ha keresztszemezel

Többek között ez az 5 dolog történik veled, ha keresztszemezel

Close