Lanarte, a hímzés művészete

Végre megérkeztek a Cérnalányok polcaira is a meseszép Lanarte készletek. A keresztszemezők körében rendkívül népszerű tervezőház idén több újdonságot is tartogat a hímzők számára.

  • Megújul a 80 éves Lanarte
  • Mi van a csokoládés dobozban?
  • Milyen kelmékkel dolgozunk?
  • Majorlein Bastin
  • Készletek

A 80 éves múltra visszatekintő Lanarte, idén megújította logóját és arculatát, a megszokott évi két katalógust négy  katalógus váltja fel, de a legnagyobb újdonság talán, hogy a termékek csomagolása jelentősen megváltozott. A régi nejlont felváltja a díszdobozos csomagolás, mely még inkább kiemeli azt, hogy a vásárló a krémek krémjét kapja a kezébe a készlet megvásárlásával. A katalógusokat nézegetve úgy tűnik, hogy a Lanarte egyértelműen leteszi voksát a nagyobb, finomabb kidolgozású készletek mellett. Nekem ez a csapásirány tetszik, és nagyon örülök neki, hogy kedvenc tervezőm Marjolein Bastin több új munkával is jelentkezik ebben az évben.

Amikor rendeltem a Lanarte készleteket, tudtam, hogy valami mást fogok a kezembe kapni, mint eddig. Láttam a díszdobozt, az elegáns csomagolást, és azonnal tudtam, ezeknek a Cérnalányok polcain a helyük.

lanarte_04

Tegnap megérkezett a szállítmány, és kezdődött a gyönyörködés. Olyan kézbe venni a csokoládébarna dobozt, mintha egy doboz bonbont nyitnál ki. A belsejében a finom narancssárga selyempapírba burkolva találjuk meg a kézimunkakészletek jól megszokott összetevőit: leszámolható mintaív, DMC fonalak, tű és kelme.

A 2014/2-es katalógus képeit háromféle kelmére álmodták meg a tervezők. A Lanarte által használt hímzővászon (általában 10,5 öltés / cm osztatú) mellett a lenvászon (12 öltés / cm osztatú) és a aida (5,4 öltés / cm osztatú) is szerepet kap a készletekben. Egyes készletek két kivitelben készülnek hímzővászon és aida alapon is, ezzel igyekeznek közelebb hozni a Lanarte világát azokhoz, akik jobban szeretnek hagyományos aida (kongré) kelmére hímezni. (Az áruházban a leíráson kívül termék neve mellett külön jelzem, ha kongrét találsz a készletben.)

Marjolein Bastin minden szeret megörökíteni, ami él, virágzik és lüktet. Finom, elegáns készleteiben a természet egy-egy apró részletére hívja fel a figyelmet. A képeiből nyugalom és erő sugárzik, hosszú percekre bele lehet feledkezni csodálatos színeibe, a finom átmenetekbe.

lanarte collection

Most ezek a készletek költöztek be a Cérnalányok polcaira. Nézz körül, és rendeld meg a kedvencedet!

Authors

Hasonló bejegyzések

*

 

Top
Kérdezz! Felelek.

Mit szeretnél tudni a Keresztszemes Kihívásról? Hozzászólásban jöhetnek a kérdések.

Close